2016. június 21., kedd

2016.04.10 - Bakonybél túra

Régóta terveztünk már egy hosszabb túrát, amolyan családi összejövetel félét a családunk kevésbé lusta tagjaival. Mondjuk a 18 km-es útvonal elsőre elég meredeknek tűnt a gyalogláshoz nem szokott résztvevőknek :D Még a rutinosaknak is épp elég volt végigmenni, kellemesen elfáradtunk a végére, csak az időbeosztással voltak problémáink. Mivel tesómék a két évest is hozni akarták, ezért beszereztek egy kis kordét, hogy majd abban húzzák. Igen ám, de a gyereknek nem tetszett az ötlet, ezt ordítva közölte az egész erdővel, így ameddig el nem aludt addig felváltva kellett kézben cipelni. Amikor elaludt akkor betettük a kordéba és nem volt vele gond, akkor viszont Flyjal volt, mert bár az öreglány hősiesen gyalogolt vagy 7-8 kmt is, de nem akartam, hogy túlságosan megerőltesse magát, így amikor nem a gyerek utazott a kordéban akkor ő :) Így kezdtük az utat, ahogy az itt következő képen is látszik. Logan és Diesel voltak az "áldozatok", akiket igavonó állatként hasznosítottunk egy darabig :) Természetesen elég nagy látványosság voltak a többi erdőjáró körében :) Húzták volna ők a gyereket is, hiszen ketten is elfértek ebben a kis szekérben ülve, de Liának sem az nem tetszett, hogy a kutyák húzzák, sem az, hogy osztozzanak a szekéren. Na mindegy, azért sikerült megoldani a dolgokat :) Flynak tetszett így az utazás, amikor megunta akkor pedig sétált. Loganékat közben elengedtem, ők is élvezzék az erdőt, meg is tették :)

12987946_590284284472443_531055108_n


Valaki mindig az öreglány mellett sétált, nehogy kiugorjon és baja essen :)

DSC_4661_.jpg


Mindenki az épp nála lévő eszközzel örökítette meg az eseményeket :) A képen látható úriember kinézte magának az egyik legmagasabb csúcsot, ahova felmásztunk, ezt is lefotóztam, de a képek nem adják vissza azt, hogy mennyire volt meredek a hegyoldal, gyakorlatilag kézzel-lábbal kapaszkodtunk, ágakba, bozótba, kutyákba, mikor mi volt kéznél. Nem vagyok puding de a tüdőmet akartam kiköpni mire felértünk, de a kutyák is! :) De a látványért megérte! A kutyák is elfeküdtek és pihentek kicsit, mielőtt folytattuk az utat. 

DSC_4610_.jpg

DSC_4615_.jpg

DSC_4621_.jpg


Ott lenn látszik az út amin egyébként haladtunk, de a kép nem adja vissza igazán milyen messze is van :)

DSC_4627_.jpg

DSC_4629_.jpg


Pár kép arról, hogy milyen jó kis úton tudtunk haladni. Mondjuk én szeretem nagyon az erdei ösvényeket, de Fly meg a két éves, meg a túrához nem szokott anyáink azt hiszem díjazták a nem túl meredek emelkedőt és az aszfaltos utat. :)

DSC_4640_.jpg

DSC_4670_.jpg

DSC_4673_.jpg

DSC_4680_.jpg


A kajaszünetekből mindenki szerette volna kivenni a részét, de nem egészen úgy jött össze ahogy azt a négylábúak tervezték :D

DSC_4686_.jpg

DSC_4689_.jpg


Találtunk pózolós fát is :D Aztán pózolós sziklát, nyilván ki kellett használni az alkalmat mindig. Azt hiszem megérte, imádom ezt a tömény zöld hátteret :)

DSC_4693_.jpg

DSC_4698_.jpg

DSC_4702_.jpg

DSC_4711_.jpg

DSC_4719_.jpg

DSC_4728_.jpg


Találkoztunk egy rokonnal is, Necco rokona, mondjuk le sem tagadhatja, bár vannak némi súlyproblémái szegénynek. Egy kutyának sem szabadna ekkora túlsúlyt cipelnie, mondtam is a gazdiknak, de nem is tetszett nekik... és ez tényleg nem a szőr a kutyán, mert pl. van olyan kép ahol Jessie is dagadtnak néz ki, de nem az, csak a szőre...

DSC_4736.JPG


Én az ilyen sportos lényeket szeretem, minden kutyám ilyen, szerintem az öregek is a sok mozgásnak köszönhetik a magas életkorukat.

DSC_4747_.jpg

DSC_4759_.jpg


Vártam, hogy beleesik, de nem esett :) Pedig az vicces kép lett volna :)

DSC_4763_.jpg


Azért a túra vége felé már nem rohangáltak olyan nagy elánnal az ebek. Hozzátenném az odafelé vezető 9 km során Norbi megállás nélkül dobálta nekik a labdát, így nekik az a 9 km az nem annyi volt, hanem szerintem a sokszorosa. Már bánom, hogy az egyik kutyára nem rögzítettem telefont, hogy lemérjem mennyit mentek! Azt hiszem az eredmény megdöbbentő lett volna.  Mondjuk amire nem számítottam, az az, hogy Diesel nagyon lenyúzta a talpát és Logan is egy kicsit, de ezek a maflák nyomát se mutatták fájdalomnak, csak mikor már majdnem visszaértünk az autókhoz. Ott láttam, hogy kicsit lesérültek, igaz nagyon nem viselte meg őket, két nap pihenés-gyógyulás után már újra a Somlót jártuk be :)

DSC_4667_.jpg

DSC_4668_.jpg


Azt hiszem ezeket a képeket nem kell magyarázni, 18 km plusz a sok km labda után rohanás megtette a hatását rendesen :D Hazafelé úgy aludtak az autóban, hogy így még soha talán :D

DSC_4765_.jpg

DSC_4769_.jpg

DSC_4771_.jpg

DSC_4770_.jpg

DSC_4772_.jpg

DSC_4777_.jpg


Mindent összevetve kellemes kis túraútvonal, szerintem ha hétköznap mentünk volna, akkor kevesebb ember és ami még fontosabb kevesebb autó jön szembe, elvileg nem is jöhettek volna, csak az erdészet autói, de a tábla ellenére sokan bementek kocsival, ami nem is baj, ha lassan mennek, de sajnos nem mindenki ment úgy így sokszor le kellett fektetni a kutyákat az út szélén és megvárni, hogy elmenjenek az autók. A normálisabbja oda is figyelt, de volt hogy mi kiabáltunk, hogy állj már meg egy kicsit ember... 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése