2016. február 1., hétfő

Devecser CAC - 2015.08.16

Na ez is az a kiállítás volt, ahova nem is nagyon akartam menni, de Naftának hiányzott még egy CAC címe a Hungária Champion címéhez, Devecser meg innen egy nagyobb köpésre van. Így hát neveztünk. Végül nem bántam meg, mert jó kis társaság jött össze, nem is jöttem haza korán, ott maradtunk beszélgetni. Természetesen eredménylistám már nincs, de nem is volt sok kutya. Fotóztam is a végén néhány ismerős kutyát. Lexie is nevezve volt, igaz csak kölyök osztályban, ami semmit nem jelent az égvilágon, de legalább készültek róla szuper képek :) Róla is :)

A bírálaton készült képeket ITT találjátok, nem mindegyiket én csináltam. Saját kutyáinkra vonatkozóakat természetesen hozom :) A jobbakat.

Lexieállat a ringben, ügyeske volt! <3

DSC_8315.JPG



Nafta a ringben, ő már profi ilyen téren, pedig aztán sose gyakorlom vele ezeket, mert a kiállítás a legutolsó dolog, ami érdekel a kutyáim életében :D De azért néha kell ilyen is... Ádám veszekedett velem, hogy majd ő hoz cuccot, fürdessük meg, főnözzük, szép legyen, de nem volt hozzá kedvem, reggel bevágtam a zuhany alá, megfürdettem a saját natúr samponommal, aztán kifektettem egy törölközőre száradni, és ilyen lett, nem kell ezt túlmisztifikálni :D (most aztán biztos van véleménye a kiállításmániásoknak erről, de ez a fenti meg az enyém és felvállalom...)

DSC_8343.JPG

DSC_8346.JPG


DSC_8396.JPG





Kuker mikor elindul :D A legszebb az egészben, hogy gyönyörűen mozog, fajtára jellemző, lehajtott fejjel, a háta meg sem mozdul, csak oson, csak halad előre. Erre megkaptuk egy magyar bírótól, hogy jó lenne erről leszoktatni, mert ezt a bírók nem szeretik. Hát akkor a kedves bírók, akik ezt nem szeretik, ne nézegessék, akik meg szeretik, azok értenek is hozzá, inkább megyünk hozzájuk. Úgysem célom eldugott kiállításokra hurcolni CAC vadászatra :D Aki ismer tudja mennyire vagyok kiállításra járó, és a kisállatnak mégis van már egy Championja, meg 3 másik országéhoz, sőt az Intershowhoz is egy-egy cím hiányzik neki (ja a horváthoz kettő, sorry) Inkább a barikergetés témakörre kellene ráfeküdnöm vele, remélhetőleg idén (2016) ez meg is történik, rajta vagyunk az ügyön, csak jó lenne, ha nem több száz km-re lenne innen minden értelmes terelési lehetőség :D

Na de mozgós Kuki:

DSC_8348.JPG


DSC_8350.JPG

DSC_8413.JPG



Később Naftát elkérte egy kislány a fiatal felvezetők versenyéhez, kisállat és kicsilány egyaránt egészen profik voltak :) Sajnos a border se nem látványos, se nem magas a cukisági faktora (ez nem igaz, de kívülálló, nem borderesnek igaz mégis) így el nem értek semmit, mégis nagyon büszke voltam :) De nézzétek csak a képeket, van is mire :)

DSC_8629.JPG


DSC_8631.JPG


DSC_8635.JPG



Ha már ott voltunk indítottuk az akkor még egymáshoz nem túl hasonló, lévén egyik kölyök másik már nem, kutyáinkat a kutyapárok versenyén is, erről is van néhány kép. Ha jól emlékszem fizetni sem kellett érte, csak regisztrálni, ez egy nagyon jó pont Devecser CAC-nak! Sőt az is, hogy fantasztikus helyszínen volt, klassz szervezéssel, és a korán érkezők (én is, ami hihetetlen) még ajándékot is kaptunk, a Bakonyerdő Zrt jóvoltából :) ) 

DSC_8656.JPG


DSC_8677.JPG





Lexie azóta jócskán túlnőtte Naftát :D és egyre szebb és szebb, remélhetőleg hamarosan nem tavaly augusztusi, hanem friss képekkel is jövök majd róla :) De nem csak, hogy szép, de még a pályán is penge :) De erről majd később. A kiállítás után nem siettünk haza, hanem pár szintén borderessel, meg Ádámmal elmentünk egy szép kis területre fotózni. Ebből mutatok párat.


Nissa aki Finnországból érkezett kis hazánkba :D Fiatal de nagyon szép!! :)

DSC_8477_001.JPG

DSC_8465_001.JPG





Curtis, aki magának akarta Naftát, de csak mert nem volt ott Logan, aki meg is kapja hamarosan :) Mondjuk mindenkire rá akart mászni, mondtam is Timinek, hogy minden  kutya olyan, mint a gazdája, erre ő nem mondott semmit, csak... XD XD XD

DSC_8490_001.JPG


Azért egy szép kép erejéig szépen ott maradt, de azt hiszem a szemével Naftát kereste továbbra is :D

DSC_8505_001.JPG



A fotózott csapat, Nissa, Curtis, Lexie, Mira, Nafta :) izé, Lex fülei önálló életre keltek, de talán csak fújt a szél :D :D :D

DSC_8616.JPG




Persze kellett közös kép a lányaimról is, hiszen háromnegyed testvérek vagy valami hasonló :) Szépségesek <3

DSC_8732_001.JPG


DSC_8716_001.JPG



Lexikon

DSC_8598_001.JPG


Elalélós mozgásos!!! 

DSC_8584_001.JPG


DSC_8580_001.JPG





Végezetül két standardkép, fura volt így fotózni a saját kutyámat, és köszönet Timinek a közreműködésért :)

DSC_8564_001.JPG


DSC_8555_001.JPG



Mindent összevetve ez egy klassz kiállítás volt, nem csak azért mert ez volt Nafta negyedik kiállítása felnőtt osztályban, és nem azért mert négy kiállításból szerezte meg a HCH titulust, hanem azért is, mert a helyszín szépen karbantartott park volt, gyönyörű erdővel körülvéve, jó társaságban, sok beszélgetéssel, már már retro kiállítási hangulattal, nem egymást ölve, nem sietve, stresszelve, jó volt na :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése