2013. október 10., csütörtök

2013.09.22 Agility szeminárium Herendy Verával

Na az agility az nem az én asztalom, legalábbis egyelőre nem, eddig nem nagyon volt hol edzeni, meg nekem ez az akadályok sorrendjének megjegyzése, háááát... ellenben mióta kijárok a sulinkba, és ott van agility, és van két olyan kenguru ivadékom mint Logan és Naftakukac, meg kellene pedig próbálni. Bár ameddig itt dolgozom, nem lesz mellette időm sajnos... ha igen akkor meg úgyis beszámolok :)

De ez a post most nem is erről fog szólni. Marcsi leszervezett egy agility szemináriumot hozzánk, ahol ki akartam próbálni a Nikont, élesben, akcióképek készítésére. Szóval most nem lesz szó semmiféle beszámolóról, mert én kizárólag fotósként és a társaság miatt mentem, de így is élveztük, jó volt :) Persze viccelődtünk, hogy nem agilitysként mit keresek ott, de mondtam Marcsinak, hogy sütiért és fotókért cserébe csak bemehetek :D bemehettem, a süti finom volt, a fotók jók lettek, az idő szép volt, a társaság szuper, szóval minden tökéletes volt :)

Verával egy Egyetemre jártunk, még Kaposvárról ismerem, még ő segített nekem, hogy Fly odajöhessen a kennelsorra anno nagyon régen 2002-ben. Hű ez se ma volt és ez sem pár hetes ismeretség, ennek ellenére évek óta nem láttuk egymást és jó volt találkozni, beszélgetni :) Na de jöjjenek a képek :)

Vera: egy agilitysnek sem kell azt hiszem bemutatni :)

agility 086

A teljes galéria ezen a linken elérhető és érdemes megnézni :)

A résztvevő kutyák pedig:

Saci a labradoodle: ő Szombathelyen terápiás kutya, ő volt az egyik, akivel gyakoroltunk a terápiás kutyás és habilitációs kutyakiképzői képzésen :)

agility 018

agility 016


Zselykeő a mi sulink lelkes és tehetséges tanulója, mentett kiskutya, viszont baromi gyorsan tanul ügyesen agilityzik és frizbizik és még humora is van  :)

agility 082


agility 078


Diké: ő is a mi sulink tanulója, agilitys, flyballos állatka lesz belőle

agility 057


Maverick: Kettinger Dóri kutyája, nagyon szerettem őt fotózni, mert ezek a szemek meg az eszelős tekintet nagyon látványosak :)

agility 060

agility 068


Málna: szintén Dóri kutyusa

agility 031

agility 030


Tamara: a mi sulink tanulója, illetve az túlzás, hogy tanuló mert a flyball versenycsapat tagja, szóval inkább tanár mint tanuló :) karakterre kicsit olyan mint Necco, elvan mindenkivel, de nem érdekli senki csak a gazdája leginkább, ja és ha olyan kedve van harap is :) de őt is imádom fotózni, lesz majd egy flyball szemináriumos post is, akkor még nem volt meg a Nikon, de Tamaráról, meg a másik őrültről Galináról akkor is látványos képek készültek.

agility 049

agility 045


Galina: olyan mint Tamara, csak nem harap :) kelpie, önálló életet élő fülekkel... nem az első ilyenünk :) a saját kelpiem is ilyen volt anno :)

agility 025

agility 019


Vita: Marcsi bordere, sajnos ő volt az első akit fotóztam, még vacakoltam a beállításokkal, meg a helyezkedéssel, és nem tudtam még ki hogy merre fog futni, így róla csak egy lett jó, de sebaj, majd legközelebb :)

agility 004



Aztán közben 5 óra lett és nekem kezdenem kellett az engedelmes tanfolyamot, megjöttek a sulisaim, úgyhogy átadtam a stafétabotot vagyis a Nikont Galina gazdijának, hogy mindenkiről készülhessenek képek :) Ebből is hozok párat:

Dilly a staffi, hozzám járt engedelmesre, most agilityzik a gazdival :)

agility 118


agility 091

Őt én nem ismerem azt hiszem Zafirnak hívják, ha nem akkor majd később javítom, hozzánk járnak agilityzni de mivel én nem járok nem szoktunk találkozni :)

agility 115

agility 113

Hát nagyjából ennyien voltunk, a szeminárium miatt az engedelmes is kissé rendhagyó módon került megtartásra, konkrétan kinn a szántóföldön :) Akarok írni majd arról is picit és képeket hozni a tanítványaimról, mert nagyon aranyosak, szeretem őket :) De az egy másik post. 






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése