2017. július 7., péntek

Wendigo's Wind T - alom 2017.04.23

Na ez sem volt egyszerű történet. Tenyésztői pályafutásom legelső császáros alma. Az anyuka nem saját szukám, de a picik nálam nőttek fel. Amikor közeledett a szülés ideje, a gazdi bőszen dugdosta a kutyája fenekébe a hőmérőt, a hője annak rendje és módja szerint le is esett, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Igen, de az ellés viszont nem indult meg 24 órán belül, még csak jele sem volt, se kapirgálás, se fájások, semmi. Így az anyuka a rendelésen kötött ki, ahol vérvizsgálatot, ultrahangot és röntgent követően arra jutott az orvos, hogy mindenképp indokolt a császármetszés a szukánál. Amikor felnyitották, akkor derült ki, hogy ez bizony igencsak jó döntés volt, nem akarok részleteiben belemenni, de az egyik kiskutya úgy volt megszorulva az egyik méhszarvban, hogy valahogy nem irányban, hanem ferdén állt, emiatt nem indult meg az ellés, sőt a méhfal ott már kezdett is begyulladni/sérülni, ami miatt a vérértékek sem voltak már normálisak. Jól döntöttünk, ebből lehetett volna nagyobb baj is, ha netán erőltetjük a természetes szülést. Így viszont mindenki túlélte és mindenki teljesen egészséges, az anyukát is beleértve. Ezek a képek még most ömlesztve, hiszen a nagy ijedtség közepette örülök, hogy egyáltalán kaptam képet róluk :) Később természetesen lesz mindenkiről külön külön is :)


18035443_10210263028386015_1100816140_n

7k1

6sz2

5sz2

5sz1

2k2

1sz1

1sz2

4k2

4k1

3k2

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése