2016. július 5., kedd

2016.05.11 - Fly 15 éves

Olyan hihetetlen ez nekem :) 15 év együtt, azaz két hónap híján, hiszen 8 hetesen érkezett hozzám. Gondolkoztam, mit is írjak, de egy egész könyvet meg tudnék tölteni a sok-sok kalanddal, utazással, eseménnyel, amik velünk történtek együtt. Kezdve a szakközépiskolai gyakorlatoktól, ahova velem jött, aztán az Egyetemre is, aztán az első munkahelyemre is Horvátországban, aztán az összes többi munkahelyemre. Sok-sok verseny, vetélkedő, kiállítás amit legtöbbször meg is nyert nekünk, mert Fly zseni. Fly azt is pillanatok alatt fogta fel, amit előtte még soha nem csinált. Pl. simán részt vett úgy agility háziversenyen egy táborban, hogy sose látta előtte fele akadályt, de sorolhatnám, nem fogom, hosszú lenne, és azok a mi élményeink voltak, kettőnké :) Most már kis öreg Mamzi, nyoma sincs annak a mozgékonyságnak, amilyen ő volt. De azért a makacssága bőven megmaradt :) Elsétálgat az udvaron, odabújik, megölelgetem, szeretem, tűri egy darabig aztán megy a dolgára, ahogy mindig. Egyéniség. Imádom. Ezek a képek a szülinapján készültek, látszik rajta a kor, de így is gyönyörű <3


DSC_5861_.jpg


DSC_5857_.jpg


DSC_5848_.jpg


DSC_5831_.jpg


DSC_5826_.jpg


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése