2015. február 7., szombat

Kratosz kutyasuli, Ajka

Na ez az a hely, amiről még nem esett szó, pedig szeptember eleje óta több-kevesebb rendszerességgel kijárok ide az ebekkel, mert egész egyszerűen jó :) Nem fogom agyon dicsérni a helyet, majd beszélnek a képek helyettem, no meg a kiképzőnk így is elég nagy mellénnyel járkál, nem kell neki túl sok fényezés :)  (és igen, tisztában vagyok vele, hogy olvas XD) Igaz, azért előre lecsekkoltam ki ez, mi ez, és akitől kérdeztem, az közölte, hogy "a csávó maximalista és vérprofi" gondoltam megér egy próbát. Nyilván az én formám az olyan, hogy szakadó esőben mentem ki először, miután írásban már váltottunk pár mondatot. Kérdeztem mit lehet csinálni, mire visszakaptam, hogy van ringdresszúra, meg alapengedelmes, mondtam az nem kell :D De amúgy kell, legalábbis az engedelmes, mert amit én annak gondoltam, az nem egészen az az alapozás volt, amivel aztán Naftát elkezdtük újraépíteni. Most sokkal jobb. Vagyis a kutya egész egyszerűen zseniális, én vagyok hozzá, hát, hogy is fogalmazzak finoman? Balf@sz :D De legalább van önkritikám, meg remélem fejlődőképes is vagyok :D Az első edzések egyike, amikor már gép is volt nálam, az itt található, nem linkelek minden képet, mert rohadt sok van, csak néhány nekem tetsző, többit ITT TALÁLJÁTOK.

1720_small.jpg

1700_small.jpg

1580_small.jpg

1559_small.jpg

1534_small.jpg

1515_small.jpg



Kukacka, milyen kis kopasz volt még itt:

1471_small.jpg

1457_small.jpg

1432_small.jpg

1382_small.jpg

1380_small.jpg

Munka után kis szórakozás, meg némi agility :D

1428_small.jpg

1426_small.jpg

1409_small.jpg

1401_2_small.jpg

1345_small.jpg

1325_small.jpg

1317_small.jpg

1310_small.jpg


Kukac meg az agility :D

1295_small_nafta.jpg

1291_small_nafta.jpg

1262_small_nafta.jpg

1261_small_nafta.jpg

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése